2013. július. 04. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 04. 18:17 Gazdaság

Szárnyalva zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,59 pontos, 2 százalékos emelkedéssel, 18 855,33 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint az EKB döntését követő kommentre pozitívan reagált a nemzetközi piac, a bejelentés 2 százalékos pluszt eredményezett. Hozzátette: a függetlenség napja miatt zárva tartanak csütörtökön az amerikai részvénypiacok, de így is emelkedni tudott a piac, volt irány, és volt lendület.

Az OTP esetében a pozitív nemzetközi hangulatot "megfejelte" az a hír, hogy a bank pert nyert, vagy legalábbis nem vesztett a devizahitelesekkel szemben, ez az üzletkötő szerint "megdobta" az árfolyamot, a bankpapír így egyértelműen a nap nyertese. Megjegyezte: úgy tűnik, hogy a 4400 forintos szintről el tudott rugaszkodni a papír, így számítani lehet a fordulatra. A Richter tudott még jelentősebben emelkedni, főleg a tizedelés pozitív hírére. A Magyar Telekom esetében a 315 forintos záróár nem annyira rossz, hiszen volt 309 forintnál is napközben - mondta Sőre Balázs, aki a nap eseményei közül kiemelte még az euró  gyengülését, aminek hatására az euró/forint kurzus is lejjebb ment.

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki kamatdöntő ülésén nem változtatott az euróövezeti alapkamat 0,50 százalékos szintjén. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. Mario Draghi, az EKB elnöke pedig csütörtöki sajtótájékoztatón jelezte, hogy az euróövezeti alapkamat hosszú időn keresztül "a jelenlegi vagy annál alacsonyabb" szinten maradhat.

A bankpapír szempontjából fontos hír volt, hogy a Kúria egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyében csütörtökön kimondta: a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés plusz-mínusz fél százalék, azaz egy százaléknyi lehet. A bankpapír árfolyama ezt követően szárnyalni kezdett.

A Mol 80 forinttal, 0,49 százalékkal 16 480 forintra erősödött, 404,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 202 forinttal, 4,39 százalékkal 4802 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 315 forintot ért, forgalma 475,9 millió forint volt.

A Richter árfolyama 950 forinttal, 2,80 százalékkal 34 890 forintra emelkedett, forgalma 1 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 23,6 millió forintos forgalom mellett 365 forinttal, 1,65 százalékkal 21 735 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1036,05 ponton zárt csütörtökön, ez 0,37 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.