2013. július. 03. 14:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 03. 17:03 Gazdaság

Tranzakciós adó: Varga tévedett

Megemelte a díjait az Erste Bank és a DRB Bank is a Varga-csomag miatt.

Megemelte díjait az Erste Bank és a DRB Bank is a Varga-csomag miatt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 17-én jelentette be, hogy augusztus elsejétől duplájára nő a készpénzfelvétel esetében a tranzakciós adó, és eltörlik a 6 ezer forintos maximumot; átutalásnál és csekkbefizetésnél pedig 0,2 százalékról 0,3 százalékra nő az illeték. A miniszter akkor azzal nyugtatta a nagyközönséget, hogy a verseny miatt a pénzintézetek nem fogják áthárítani az új terhet.

Ezzel szemben az MKB Bank már augusztus 28-tól emeli a díjait a bejelentett változásoknak megfelelően. Az Erste Bank díjemelése szeptember 2-től lép életbe. Az utalások után az eddigi 0,2 százalék helyett 0,3 százalék, legfeljebb 6 ezer forint tranzakciós díjat számít fel a bank, a készpénzfelvételért (bankfiókban és ATM-ből) vagy postai fizetésért (ami szintén készpénzfelvételnek számít) 0,6 százalék lesz az illeték az eddigi 0,3 százalék helyett. Utóbbinál fontos változás az is, hogy eltűnik a 6 ezer forintos utalásonkénti illetékplafon. A kártyás vásárlás viszont továbbra is ingyenes lesz a pénzintézet ügyfeleinek. A bank hirdetményében azt is közölte, hogy az egyes bankszámlákhoz adott kedvezmények megmaradnak, illetve a tranzakciós illeték mértékével növekednek. 

A DRB Bank díjai szeptember 1-jétől emelkednek, ugyanolyan mértékben ahogy az Ersténél: az utalásokra 0,3 százalék lesz az illeték, 6 ezer forintos maximummal, a készpénzfelvétel pedig 0,6 százalék lesz. A kártyás vásárlások ingyenesek lesznek a DRB Banknál továbbra is.  

Az adóemelés egy átlagjövedelemmel és bankhasználattal rendelkező magánszemélynél közel 5000 forintot jelent. A legfőbb kérdés azonban az, hogy a Varga-csomag hatására a bankok fenntartják-e a kártyás vásárlásnál ma még jellemző ingyenességet. Naprakész bankszámla-kalkulátort itt talál.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.