Pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 390,41 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 19 023,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a nap nagy részében szűk, 40-50 pontos sávban mozgott a BUX, majd az utolsó 40 percben látványosan megugrottak az árfolyamok. Véleménye szerint ezt a negyedév végén szokásos "záróár-beállítások" magyarázzák. Hozzátette, hogy a régiós tőzsdéken is hasonló ármozgások volt.
A szakértő kedvező jelként értékelte, hogy az elmúlt 2-3 napi emelkedés után is pozitív tartományban tudott maradni a BÉT, a nap végi emelkedéstől függetlenül. A forint is erősödött kissé, összességében nyugodt volt a pénteki kereskedés - fűzte hozzá.
A Mol 600 forinttal, 3,67 százalékkal 16 950 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,60 százalékkal 4755 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 3,66 százalékkal 340 forintra emelkedett, forgalma 737,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,15 százalékkal 33 950 forintra csökkent, a részvények forgalma 656,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 342,1 millió forintos forgalom mellett 425 forinttal, 1,98 százalékkal 21 910 forintra növelte értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1050,69 ponton zárt pénteken, ez 9,35 pontos, 0,90 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.