Leeresztettek zárásra az európai tőzsdeindexek
Jócskán vesztettek a nyitáskor elért nyereségeikből pénteken a vezető európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE 100 0,06 százalékos, a párizsi CAC 40 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,44 százalékos erősödést jelzett záráskor.
A kevésbé fontos piacok közül a milánói FTSE Mib index 0,22 százalékkal emelkedett, a madridi IBEX gyakorlatilag nem változott.
A piacoknak nyitáskor lendületet adott az amerikai és az ázsiai tőzsdék előző napi jó szereplése, és az erősödést kezdetben a kedvezőtlen makroadatok, az euróövezeti infláció felgyorsulása, a foglalkoztatottság csökkenése sem törték meg. Délután azonban már mérsékelte a jó hangulatot, hogy az Egyesült Államokból ezúttal a vártnál rosszabb adatok érkeztek.
A Thomson Reuters és a Michigani Egyetem közös indexe azt jelezte, hogy a májusi markáns javulás után júniusban romlott fogyasztói hangulat, az ipari termelés stagnált májusban, a termelői árindex pedig erőteljesen emelkedett. Noha a gyenge adatokból inkább az ellenkezőjére lehetne következtetni, most mégis előtérbe kerültek a félelmek, hogy a mérvadó jegybankok elapasztják az olcsó pénz áradatát.
A piacokon törékeny a hangulat, és kereskedők szerint a Fed monetáris politikai döntéshozó testületének jövő heti üléséig kellemetlenül széles sávban fognak ingadozni az árfolyamok. A forgalom annyira szerény, hogy kisebb kötések is szélsőséges árfolyamkilengéseket válthatnak ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.