2013. június. 11. 18:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 18:22 Gazdaság

Nagy mínuszban zártak az európai tőzsdeindexek

A vezető nyugat-európai értéktőzsdék 1 százalék körüli csökkenéssel, hat hete a legalacsonyabb szinten zártak kedden. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,2 százalékkal 1179,40 pontra süllyedt.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,94 százalékkal 6340,08 pontra gyengült, a frankfurti DAX-30 1,03 százalékkal 8222,46 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 1,39 százalékkal 3810,56 pontra esett.

A lejtmenetet részben a japán központi bank keddi bejelentése okozta, amely szerint az eddigieken túl nem alkalmaz újabb monetáris eszközöket a gazdaság élénkítésére. Gyengítette a részvényárakat az a hetek óta tartó befektetői aggodalom is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed felhagyhat a gazdaság élénkítésével.

Az euróövezet vezető részvényeinek árfolyamát követő Euro STOXX index 1,2 százalékkal 2686,27 pontra esett kedden.

Egyesek, köztük Mike Turner, a XBZ brókere szerint az euro STOXX mutató további, akár két százalékkal 2600 pontig is gyengülhet a következő napokban.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.