2013. május. 29. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 10:49 Gazdaság

Gyengült a forint, 288 felett jegyzik az eurót

Gyengült a forint szerda délelőtt a bankközi devizapiacon: fél 11 körül az eurót 288,36 forinton jegyezték, míg reggel fél nyolc körül 287,48 forinton, kedden este pedig 287,34 forinton.

Kedden a forint a 285 forintos szint közelében is volt, ami új csúcsnak számít az idén.

Devizapiaci kereskedők azt mondták: elsősorban nemzetközi hatások miatt gyengül reggel óta a forint. A fejlődő piacokon mindenhol gyengültek a devizák, a forint de ezekhez képest jól tartja magát.

A befektetők várják az Európai Bizottság bejelentését, hogy javasolja-e Magyarország esetében a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. A kereskedők szerint ezt viszont már nagyrészt beárazta a piac, úgyhogy a pozitív döntés nem fogja jelentősen erősíteni a forintot.

A jelek szerint Matolcsy György jegybankelnök kora délelőtti, a növekedési hitelprogram keretösszegének emeléséről szóló bejelentésének egyelőre nem volt nagy hatása, a piac a nemzetközi folyamatokra figyel. A kereskedők arra számítanak, hogy a következő napokban a hazai fizetőeszköz nemzetközi hatásokra várhatóan inkább kissé gyengülni fog.

A dollárt 223,78 forinton jegyezték délelőtt, míg reggel 223,81 forinton, kedden este pedig 222,92 forinton állt a jegyzése.

A svájci frank árfolyama 230,38 forint volt délelőtt, a reggeli 228,74 forinttal, illetve a kedd esti 228,95 forinttal szemben.

A japán jennel 2,2004 forinton kereskedtek, a reggeli 2,1849 és a kedd esti 2,1846 forintos árfolyamot követően.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.