2013. május. 17. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 17. 16:39 Gazdaság

Bírságot kap, aki nem adja le időre adóbevallását

Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében kiemeli: a magánszemélyek maximum 200 ezer forintos mulasztási bírságot kaphatnak, ha a határidőt követően adják be bevallásukat. 

Ha valaki azért nem tudja időben elkészíteni bevallását, mert az ehhez szükséges kifizetői igazolások - önhibáján kívül - nem állnak rendelkezésére, és ezt május 21-ig bejelenti, akkor november 20-ig nem bírságolható. Amint megszerzi igazolásait a kifizetőtől (ebben a NAV is segít), 15 napon belül el kell készíteni a bevallást, majd az igazolási kérelemmel együtt be is kell nyújtania - olvasható a közleményben. 

Aki késik, elveszíti azt a lehetőségét, hogy rendelkezhessen adója 1+1 százalékáról, és fizetendő adójára sem kérheti a bevallásában az akár hat havi részletfizetést - hívja fel a figyelmet a NAV. 

Aki szeretné adója 1 százalékával valamely civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot támogatni, akkor az 1 százalékos rendelkező nyilatkozat kitöltésén túl, arra is ügyelnie kell, hogy bevallását határidőre adja fel. Késés esetén a rendelkező nyilatkozat érvénytelen lesz. Ugyanis május 21-e az 1 százalékos rendelkező nyilatkozatok esetében jogvesztő határidő: ez azt jelenti, hogy még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem - olvasható a közleményben. 

A NAV kiemeli: az, akinek személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége nem több mint 150 ezer forint, a bevallásban (71. sor) akár hat havi pótlékmentes részletfizetést is kérhet. Viszont aki a bevallás leadásával késik, már nem kaphat könnyítést a fizetésre.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.