2013. május. 10. 14:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 10. 14:41 Gazdaság

Hosszabb nyitva tartással várja az adóbevallókat a NAV

A magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallásának és -befizetésének határideje május 21-én jár le, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a budapesti és Pest megyei adózókat – közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága pénteken.

A közlemény szerint a rendkívüli ügyfélfogadással azt szeretné elérni az adóhatóság, hogy az érintettek hosszas várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket.

Az észak-budapesti, kelet-budapesti, dél-budapesti és Pest megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatai május 13-a és 17-e között reggel negyed 9-től este 18 óráig, május 21-én pedig reggel negyed 9-től este 20 óráig fogadják az ügyfeleket. A megszokott félfogadási időn túl kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyek – bevallások átvétele, csekkek kiadása, tájékoztatás, bankkártyás befizetés, ügyfélkapu-regisztráció – intézhetők.

A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható Általános Tájékoztató Rendszer munkatársai május 13-a és 17-e között reggel fél 9-től 18 óráig, május 21-én reggel fél 9-től 20 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat – közölte az adóhatóság.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.