Elektromos autóé lehet az új sztárrészvény
A héten tette közzé első negyedéves eredményeit az elektromos autókat gyártó Tesla Motors, a cég eredményei túlszárnyalták a várakozásokat. A korábbi negyedévekben elszenvedett veszteségek után most először volt nyereséges a vállalat. A cég részvényei két nap alatt 41 százalékot ugrottak.
A héten tette közzé első negyedéves eredményeit az elektromos autókat gyártó Tesla Motors, a cég eredményei túlszárnyalták a várakozásokat. A korábbi negyedévekben elszenvedett veszteségek után most először volt nyereséges a vállalat. A cég részvényei két nap alatt 41 százalékot ugrottak - írja a Business Insider.
A részvények jelenleg az 55 dolláros szint közelében mozognak, de egyes elemzések szerint 5 éven belül a 200 dolláros szintet is elérhetik. A Tesla lehet az új Apple ebben a tekintetben.
A cég az első negyedévben 5 ezer Model S elektromos autót adott el, ezzel pedig túlszárnyalta a General Motors nagy rivális termékét a Chevrolet Voltot és a harmadik helyezett Nissan Leaf-et, ezzel Észak-Amerikában a legjobban fogyó elektromos autó lett. A cég az idei évre korábban kiadott 20 ezer darabos előrejelzését 21 ezer darabra emelte, globálisan pedig 30 ezer autót adhatnak el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.