A Magyar Telekom külön utakon járt ma a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,68 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 18 458,42 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A hazai piac vegyes képet mutatott, az európai és tengerentúli piacokon nagyon magas szintek mellett továbbra is pozitív a hangulat - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Az elmúlt napokhoz hasonlóan a Magyar Telekom volt a főszereplő a magyar parketten, amely "külön utakon járt", nem teljesített jól. Az üzletkötő szerint nem valószínű, hogy a társaság szerdán publikált gyorsjelentése miatt gyengült közel 5 százalékkal a papír.
A Telekom-csoport árbevétele 2013 első negyedévében 6,8 százalékkal 156,6 milliárd forintra nőtt az előző évi bázishoz képest, nettó eredménye pedig 1,7 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 13 milliárd forintról, a társaság azonban Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes szerdai bejelentése szerint továbbra is reálisnak tartja az EBITDA éves szintű 4-7 százalékos csökkenésére vonatkozó várakozását.
A többi papírt tekintve vegyes a kép, nagyjából tartották az előző napi zárószinteket, illetve kicsit fölé tudtak menni. Az OTP nem tudott 4900 forint fölött zárni, bár nap közben fölötte járt - emelte ki az üzletkötő.
A Mol 150 forinttal, 0,92 százalékkal 16 400 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 25 forinttal, 0,51 százalékkal 4880 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 4,99 százalékkal 343 forintra csökkent, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 140 forinttal, 0,41 százalékkal 34 150 forintra esett, forgalma 301,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 199,8 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 095 forintra gyengült.
A BUMIX 962,62 ponton zárt szerdán, ez 5,53 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.