500 millió dollárnyi kötvénykibocsátást tervez az Eximbank idén
A Magyar Export-Import Bank Zrt. az idén 500 millió dollár értékű kötvénykibocsátást tervez meglévő, kétéves futamidejű, 2 milliárd eurós kötvényprogramjának keretében - mondta Nátrán Roland, a bank vezérigazgatója a Wall Street Journalnek adott interjúban.
A bankvezető jelezte: a kötvényeket dollárban vagy euróban bocsátják majd ki, s az időzítést össze kell hangolni az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és a Magyar Fejlesztési Bank kötvénykibocsátásaival.
Az Eximbank a program keretében először 2012 decemberében adott el devizakötvényt. Akkor - hosszú idő után az első magyar devizakibocsátásként - jelentős, 2,2 milliárd dolláros kereslet mellett, a tervezettnél alacsonyabb hozamszinten adott el 500 millió dollárnyi kötvényt a pénzintézet.
A magyar adósságkezelő az idén egyszer, februárban 3,25 milliárd dollár értékben adott el devizakötvényt. Jóllehet az ÁKK idei évre vonatkozó, decemberben kiadott kibocsátási terve szerint 4-4,5 milliárd eurónyi devizakibocsátást tervezett, az elmúlt hetekben egyre több döntéshozó nyilatkozott úgy, hogy az ÁKK forintadósság kibocsátásával, illetve a lakossági devizakötvény tervezettnél nagyobb értékesítésével pótolhatja a hiányzó összeget.
Az Eximbank mellett egy másik állami tulajdonú bank, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is jelezte februárban, hogy az idén 400-500 millió dollár értékben bocsátana ki devizakötvényt. Baranyay László elnök-vezérigazgató akkor nem mondott konkrét időpontot a kibocsátásra.
Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója a szerdán kiadott interjúban mindazonáltal jelezte, hogy a bank egyeztetéseket folytat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), az Európai Beruházási Bankkal (EIB), illetve a kanadai társintézményével finanszírozási körének szélesítése érdekében. A kínai export-import bankkal meglévő 100 millió eurós hitelkeret futamideje is meghosszabbítható - tette hozzá.
Nátrán Roland szerint a forrásdiverzifikálás hozzájárulhat a hitelezés költségeinek csökkenéséhez, ugyanis jelenleg a kedvezményes hitelek kamata és a forrásköltség közötti különbséget a bank, áttételesen pedig a költségvetés finanszírozza. A bankvezető jelezte: a tavalyi 4 milliárd forintról az idén 8 milliárd forintra emelkedhet ez az összeg, elsősorban a hitelezési aktivitás növekedése miatt.
"Ez az összeg még mindig alacsony, és teljes mértékben megfelel a terveknek" - fogalmazott Nátrán Roland, aki leszögezte, hogy egyértelműek a bank tevékenységének rövid távú előnyei. Az ebből származó többlet adóbevétel a költségvetési kiadás 2,5-3-szorosa - tette hozzá. A bankvezető elmondta: az új forrást elsősorban kivitelre termelő magyar vállalatokhoz helyezik ki, s így a bank mérlegfőösszege az év végére 380-400 milliárd forintra nőhet a március végi 270-280 milliárd forintról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.