2013. április. 30. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 30. 12:04 Gazdaság

Minimálisan hatott a forintra Matolcsy hitelprogramja

Erősödött a forint Matolcsy Györgynek a jegybank növekedési hitelprogramját részletező sajtótájékoztatóján elhangzottakra, az euró árfolyama 300 forint fölötti értékről 299 alá csökkent, a hatás azonban korlátozott volt devizapiaci kereskedők szerint.

Az eurót a sajtótájékoztató 11 órai kezdete előtt még 300,30 forinton jegyezték, majd negyed 12-re 298,80-ig erősödött a forint az euróval szemben. Később némileg korrigált az árfolyam, háromnegyed 12-kor 299,50 forint közelében állt az euró jegyzése.

Kereskedők szerint a piac egyrészt kedvezően fogadta, hogy a korábbi 2,00 százalék helyett 2,5 százalékos kamatmarzs plusz garanciadíj mellett folyósíthatnák a bankok a kis- és középvállalatoknak nyújtandó kedvezményes hitelt. Az erősödésben közrejátszott az is, hogy alaptalannak bizonyultak az újabb jegybanki eszközök bejelentésére vonatkozó piaci félelmek.

A sajtótájékoztató piaci hatása ugyanakkor korlátozott volt, egyrészt alapvetően optimista a hangulat, ez is hozzájárulhat a forint jó szerepléséhez, másrészt a szerdai ünnepnap miatt mérsékelt a piaci aktivitás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.