Pluszban kezdték a hetet az európai tőzsdék
Erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok. A londoni FTSE 0,08 százalékos, a frankfurti DAX 0,22 százalékos, míg a párizsi CAC 0,56 százalékos többlettel állt a nyitás utáni percben.
Sűrű hét elé néznek az európai piacok: több fontosabb makrogazdasági adatközlés mellett az Európai Központi Bank kamatdöntése, illetve pénteken az Európai Bizottság tavaszi előrejelzésének ismertetése mozgathatja a piacokat. Május elseje miatt szerdán csak a kontinentális piacok tartanak zárva, Londonban lesz kereskedés.
"Mindenki az EKB-ra figyel" – mondta Seth Setrakian, a First New York Securities elemzője, aki megjegyezte, hogy egyre erősebbek az újabb kamatcsökkentésre, illetve a további jegybanki gazdaságélénkítésre vonatkozó piaci várakozások.
Az európai piacok hétfőn nyugtázhatják, hogy hétvégén több, az euróövezet perifériájához tartozó országban is kedvező politikai fejlemények voltak. Görögországban a törvényhozás vasárnap elfogadta azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek a nemzetközi mentőhitel újabb részletének folyósításához szükségesek.
Szintén vasárnap tette le esküjét az új olasz kormány.
Pénteken a FTSE 0,25 százalékos csökkenéssel 6426,42 ponton, a DAX 0,23 százalékos mínusszal 7814,76 ponton, míg a CAC 0,79 százalékos eséssel 3810,05 ponton zárt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.