Izgága a forint, pedig semmi sem történt
Hullámzott a forint euróárfolyama csütörtökön. Az eurót délután fél négy után 301,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 300,38 forint után. A reggeli órákban 300,55 forint környékén állt az euró/forint kurzus, nem sokkal háromnegyed 11 előtt pedig 302,31 forinton jegyezték az eurót.
Az MTI által megkérdezett devizakereskedő szerint eseménytelenül telt a nap. Reggel volt egy kis gyengülés, 302 forint fölé ment az euró/forint, aztán nap közben visszacsorgott, és délután 301 forint körül járt.
Az euró elkezdett gyengülni, az euró/dollár újra az 1,30-as szint környékére "kacsingat", miközben pár órával korábban még majdnem 1,31 volt.
A dollár jegyzése 231,10 forint volt fél négy után a szerda délutáni 231,26 forintot követően, a svájci franké pedig 244,35 forintra változott a szerda délutáni 244,06 forintról. A japán jen jegyzése 2,3270 forint volt, megegyezett a szerda délutánival. Az eurót a szerda délutáni 1,2995 dollár után csütörtök délután 1,3035 dolláron jegyezték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.