2013. április. 18. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 18. 12:05 Gazdaság

Itt a bejelentés: Matolcsyé lehet a PSZÁF, de nem az egész

A kormány vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségét, az ezzel kapcsolatos jogi szabályozás még nyár előtt a parlament elé kerülhet – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Matolcsy György jegybankelnök szerint ha lesz összeolvadás, mindenképp kapnia kell egy harmadik alelnököt is.

Nem lehet a teljes PSZÁF-ot az MNB-be beolvasztani – mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén csütörtökön. Rogán Antal szerint a jogszabálytervezet beterjesztése előtt a kormány konzultál majd az Európai Központi Bankkal (EKB).

A jegybank támogatná az MNB és a PSZÁF összeolvadását, amennyiben a kormány, illetve a kormányzó frakciószövetség ezt kezdeményezné – mondta csütörtöki interjújában Matolcsy György. Az MNB elnöke szerint "a magyar jegybank ezt jónak tartja, üdvözli és támogatja".

Az esetleges összevonás időzítése azonban a parlament és a kormány döntésén múlik – mondta Matolcsy György, jelezve, hogy a jegybank "mind a nagyon gyors, mind a gyors integráció" mellé oda tud állni. 

A jegybankelnök szerint az esetleges összevonástól függetlenül szükség van egy harmadik jegybanki alelnökre. "Most látható például, hogy a jegybank, megújítva a monetáris politikát, növekedési hitelprogrammal állt elő, és a jegybank jogkörei szinte automatikusan bővülnek". A mikro- és makroprudenciális jogkörök egy része már automatikusan a jegybanknál van, attól függetlenül, hogy lesz-e összevonás vagy sem – tette hozzá.

Matolcsy György azt mondta, "most örülünk, hogy van egy második alelnökünk, de természetesen, amennyiben az Országgyűlés úgy dönt, és létrejön a jegybank és a pénzügyi felügyeleti rendszer integrációja, ebben az esetben egészen nyilvánvaló, hogy azt a területet egy külön alelnöknek kell irányítania".

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.