2013. április. 08. 11:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 08. 10:59 Gazdaság

Budai Gyula messzire utazik

Moszkvába utazik kedden Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca hétfőn a MTI-vel. A háromnapos út célja a magyar-orosz agrárkapcsolatok szorosabbá tétele, ezen belül a megújulóban lévő magyar húsipar reprezentánsainak bemutatása az orosz üzleti partnereknek.

A közlemény szerint a mostani termékbemutatóra a Gyulahús Kft., valamint a Kométa ,99 Kft. vezető szakemberei is elkísérik a delegációt. Budai Gyula kíséretében lesznek még az Alföldi Garabonciás Kft. vezetői is, a cég prémium juh- és kecskesajt-termékeivel korábban Azerbajdzsánban már jelentős sikereket ért el. 

Budai Gyula az orosz fővárosban tárgyalásokat folytat Alekszandr Csernogorovval, az Orosz Föderáció Mezőgazdasági Minisztériumának miniszter-helyettesével, akivel áttekinti a magyar-orosz mezőgazdasági kapcsolatokat és a szeptemberben megrendezendő OMÉK előkészületeinek állását, amelynek Oroszország és Kazahsztán lesz a díszvendége. 

A magyar kormány célja, hogy az orosz piac igényeit kiszolgálva többszörösére növelje a magyar élelmiszeripar kész- és félkész-termékeinek kivitelét Oroszországba. A VM arra törekszik, hogy a keleti nyitás keretében a már meglévő orosz piacokon a magyar termékek arányát növelje, valamint elősegítse a magyar termelők újabb kiviteli lehetőségeinek megteremtését  - olvasható a minisztérium közleményében.

 

zöldhasú
Hirdetés