Matolcsy nagy bejelentését várják a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,48 pontos emelkedéssel, 17 963,32 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest 0,18 százalékkal erősödött.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) délelőtti bejelentéséig óvatos kereskedés lehet a Budapesti Értéktőzsdén, bár a nemzetközi hangulat optimista – mondták piaci szakértők csütörtökön az MTI-nek.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György sajtótájékoztatót tart csütörtökön délelőtt, várhatóan stratégiai döntésekről. Ezt követően a jegybank szakértői a hitelösztönzés jegybanki lehetőségeiről tartanak elemzői fórumot.
Horváth Ákos, az Equilor elemzője kifejtette, hogy a szerdai esés után emelkedés jöhet, a BÉT is kisebb pluszban nyithat. A nemzetközi hangulat kedvező, miután a japán jegybank az eddigi eszközvásárlási programját felváltó, új "minőségi és mennyiségi" lazítási programot jelentett be – fejtette ki a szakértő. Hozzáfűzte: csütörtökön az MNB bejelentése mellett az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntése adhat irányt az árfolyamoknak.
Varjú Péter, az Erste üzletkötője szerint az MNB délelőtt 11 órai sajtótájékoztatójáig óvatos kereskedés várható a BÉT-en. Hozzátette, hogy a forint is gyenge, ami mutatja a magyar piaci helyzet bizonytalanságát. A szakértő szerint az MNB bejelentése egyértelműen piacmozgató lesz; utána az OTP árfolyamát érdemes figyelni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,95 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel 17 930,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára 320 forinttal, 1,87 százalékkal 16 750 forintra csökkent 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 102 forinttal, 2,38 százalékkal 4175 forintra esett, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 925,2 millió forint volt. A Richter árfolyama 520 forinttal, 1,53 százalékkal 34 400 forintra erősödött, forgalma 832,5 millió forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.