2013. március. 28. 17:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 17:38 Gazdaság

Április után dőlhet el, ad-e pénzt Ciprusnak az IMF

A Nemzetközi Valutaalap szakértői a többi nemzetközi hitelező képviselőivel együtt a mentőhitel technikai részletezésén dolgozik Cipruson, és a szervezet csak később dönt arról, mekkora összeggel száll be a mentőhitelbe, ha egyáltalán beszáll – mondta Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön.

A szóvivő a szervezet rendszeres sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "arra számítunk, hogy a delegáció április elején fejezi be munkáját, és ezután tárgyal majd az IMF igazgatótanácsa az esetleges részvételről". Így előreláthatólag nem lesz döntés a kérdésben április vége előtt - tette hozzá.

Rice a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a nemzetközi hitelezők trojka-csoportja április első hetében kezdi meg rendszeres, a görögországi mentőhitelhez kapcsolódó országlátogatását.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfő hajnalban állapodtak meg a Ciprusnak nyújtandó mentőhitelről. A megállapodás értelmében a szigetország 10 milliárd eurónyi mentőhitelt kap. A nicosiai kormány ellentételezésül vállalta bankrendszerének átstrukturálását, amelynek során összevonják az ország két legnagyobb bankját, és a 100 ezer euró feletti bankbetétekkel rendelkezőket egyszeri veszteségleírásra kényszerítik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.