A GDP két százalékába kerülnek a munkanélküli fiatalok
153 milliárd euró veszteséget okozott 2011-ben a fiatalok munkaerőpiacról való kikerülése az Európai Unióban. Magyarország az éves GDP-jének két százalékát veszíti el emiatt.
Közel 40 százalékkal, 5,5 millió főre emelkedett a 25 év alatti munkanélküli fiatalok száma az Európai Unióban az utóbbi öt év során, ugyanakkor ha az összes sem oktatásban, sem képzésben, sem foglalkoztatásban nem lévő fiatalt vesszük, már 7,5 millió főről beszélhetünk - írja a Piac és Profit az Eurostat adatai alapján.
A fiatalok munkaerőpiacról való kikerülése 2011-ben 153 milliárd euró gazdasági veszteséget okozott az Unióban. Ez a konzervatív becslés az európai GDP 1,2 százalékának felel meg. Noha a tagállamok között jelentős eltérés mutatkozik, egyes országok (köztük Magyarország) különösen magas, akár GDP-jük 2 százalékát meghaladó árat fizetnek.
Az Európai Bizottság pályázatot írt ki a témában, mely a fiatalok foglalkoztatásának előmozdítása érdekében annak előnyeire és lehetőségeire hívja fel a figyelmet egy átfogó tájékoztató kampány keretében. A projektet hét ország munkaadói szervezetei, szakszervezetei és munkaügyi hivatalai közösen valósítják meg, munkájukat a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége koordinálja.
A kampány lebonyolításában Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária és Montenegró munkaadói szervezetei működnek együtt. Az MGYOSZ a kampány keretében felhívja a figyelmet arra, hogy a probléma megoldásának egyik legfontosabb eleme, a fiatalok készségeinek a munkaerő-piaci igényekhez történő igazítása. Így különösen fontos, hogy az oktatási és képzési lehetőségek, különösképpen a szakképzés adta lehetőségek a vállalati igényeknek megfeleljenek. Ennek megfelelően az MGYOSZ határozott álláspontja, hogy a munkahelyi gyakorlati képzésnek a közép és felső szintű oktatás részévé kell válnia, mely az oktatásszervezők és a munkaadók közötti szorosabb együttműködés révén válhat sikeressé.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.