2013. március. 21. 07:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 21. 09:19 Gazdaság

"Fütyülök a válságra" – Észak-Cipruson minden a legnagyobb rendben

A déli szomszédaiknál zajló pénzügyi válságból mit sem érezve, normális mederben zajlik az élet Ciprus északi részén, az egyedül Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban.

"Most első ízben volt kedvező Észak-Ciprus számára az elszigeteltség. A sors iróniája, hogy segítségünkre volt az embargó" – vélte Maher Zahír, a Credit West kereskedelmi bank vezérigazgató-helyettese, a sziget másik fele, az EU-tag Ciprusi Köztársaság által bevezetett, s az észak-ciprusiakat sújtó szankciókra utalva. Egyben biztosította az újságírókat, hogy bankjának jó a helyzete.

"A ciprusi görögök külföldön ruháztak be és a külföldi pénzeket idecsábították, mostanra pedig minden kicsúszott a kezükből" – mondta a 38 éves pakisztáni származású bankár, aki 20 éve él az Észak-ciprusi Török Köztársaságban. Hozzátette: számukra viszont kedvező, hogy nem integrálódtak a nemzetközi bankrendszerbe.

Ciprus és fővárosa, Nicosia az 1974. évi török invázió óta két részre oszlik. A törökök azt követően avatkoztak be, hogy egy puccskísérlet során Ciprust Görögországhoz akarták csatolni. Azóta a szigeten két államalakulat létezik: a főként görögök lakta Ciprusi Köztársaság és az Észak-ciprusi Török Köztársaság, ahol több tízezer török katona állomásozik.

A Cipruson született törökök, akik immár kevesebben vannak, mint a Törökországból áttelepültek, úgy gondolják, hogy a nemzetközi közösség mindig is a ciprusi görögöket részesítette előnyben. 2004-ben ténylegesen csak a sziget déli része, a Ciprusi Köztársaság lett az unió része, miután kudarcba fulladt a ciprusi törökök által elfogadott, de a ciprusi görögök által tömegesen elutasított újraegyesítési terv.

Szerdán a déli országrész politikusai lázasan dolgoztak a pénzügyi válság megoldásán, egy "tartalék terven", miután a nicosiai parlament elutasította a hitelezők által a 10 milliárd eurós hitel fejében követelt lépést, a bankbetétek megadóztatását. S miközben a déli országrészben a tömeges tőkekivonástól tartva immár ötödik napja tartottak zárva a bankok, az északi országrész pénzügyi intézményei zavartalanul működtek.

A helyzetet jellemzi, hogy míg a ciprusi bankválságról első oldalon számolt be a nemzetközi sajtó, a ciprusi török lapok inkább egy körözött brit állampolgár őrizetbe vételéről és Rauf Denktas, az Észak-ciprusi Török Köztársaság 2012-ben elhunyt legendás elnöke unokájának öngyilkosságáról cikkeztek.

"Fütyülök a déli válságra" – közölte Ali Cenap Saygin ékszerész, akinek a boltja Nicosiában, a demarkációs vonal gyalogos átkelőhelyétől néhány méterre található. "Sokáig nekünk voltak gondjaink, most pedig nekik vannak, ez a világ rendje" – mondta. "Ez itt a paradicsom. Miközben a másik oldalon a paradicsomnak vége" – tette hozzá egy észak-ciprusi rendőrtiszt, kávéját kortyolgatva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.