Délután erősödni kezdett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 91,49 pontos nyitás után délelőtt gyengült, majd erősödésnek indult kedd kora délutánig.
A BUX 14.30 órakor 18 191,06 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 38,99 pontos, 0,21 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 52,50 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,12 százalékkal 16 810 forintra csökkent, 635,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 9 forinttal, 0,20 százalékkal 4490 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 400 forintra nőtt, forgalma 156,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 310 forinttal, 0,93 százalékkal 33 655 forintra emelkedett, a részvények forgalma 528,5 millió forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.