Nem utalt az állam, idézést kaptak a lakók
A tatabányai kertvárosi lakótelepen élőktől hajtaná be az építőcég a hőszigetelésre megítélt, de az állam által át nem utalt támogatás összegét – írta a Népszabadság.
A Szent György utca 52. alatti társasház egyik lakója elmondta, hogy bírósági idézést kaptak, mert a társasház nem utalta át az Europlast Team Kft.-nek a társasház teljes hőszigeteléséért és fűtéskorszerűsítéséért járó összeg egy részét – közölte a lap.
A 34 lakásos ház 2009-ben nyert el állami támogatást hőszigetelésre és fűtéskorszerűsítésre. A lakóknak 40 százalékos önrészt kellett vállalniuk, ehhez 30-30 százalékot ígért az önkormányzat, illetve az állam. Az önkormányzat a pénzt átutalta, az 5,1 millió forintos állami támogatás azonban még nem érkezett meg.
A ház által a pályázat lebonyolításával megbízott cég képviselője szerint a csúszás egyik oka lehet, hogy az állami támogatásokat intéző állami szervezetet többször is átszervezték, most az Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft.-hez tartozik.
Az ÉMI többször küldött hiánypótlási felhívást a társasháznak, de ezek inkább az időhúzást szolgálták – mondta a szakember. Hozzátette, nincs hivatalos indoka, hogy az állam miért nem utalta át a megítélt támogatást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az állami támogatásról szóló szerződésben nincs határidő a támogatás folyósítására.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.