Erős nap volt a BÉT-en, megugrott az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,10 pontos, 1,16 százalékos emelkedéssel, 18 836,16 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Katona Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint alapvetően pozitív volt a hangulat kedden a BÉT-en, köszönhetően a egyesült államokbeli és az ázsiai optimizmusnak. Napközben kedvező adatok érkeztek az eurózónából is. Az OTP felülteljesítő volt a papírok között, és 4700 forintnál erős technikai szintet tört át.
Az erősödés a szakértő szerint annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államokban és Kínában megerősítették a mennyiségi enyhítési programokat.
Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője szerint is a külföldről érkező hírek adtak lendületet kedden az árfolyamoknak. Ő is kiemelte, hogy az OTP volt a nap nyertese. A forint gyengülése ellenére is nőtt a részvények iránti kereslet, nőtt a kockázatéhség.
A Mol 190 forinttal, 1,12 százalékkal 17 150 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 142 forinttal, 3,05 százalékkal 4803 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,46 százalékkal 405 forintra csökkent, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,43 százalékkal 34 350 forintra esett, a részvények forgalma 935,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 186,5 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,45 százalékkal 18 870 forintra gyengült.
A BUMIX 1004,07 ponton zárt kedden, ez 11,35 pontos, 1,14 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.