2013. február. 28. 16:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 28. 16:49 Gazdaság

Megint módosíthatják jövő héten a költségvetést

Ismét kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, a megszokottól eltérően azonban hétfőn és kedden is lesznek határozathozatalok. A házbizottság csütörtöki ülése után készült napirend szerint a képviselők hétfőn újra módosíthatják a 2013-as költségvetést.

A tervezett napirend szerint benyújtástól függően és a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérés esetén már hétfőn lefolytathatják az idei büdzsé módosításának általános és részletes vitáját, szavazhatnak a módosító indítványokról, majd el is fogadhatják a javaslatot. Az idei költségvetést két hete már módosította az Országgyűlés az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a kormány tájékoztatása szerint az újabb változtatás a korábban elfogadott javaslathoz kapcsolódó módosításokat tartalmaz. Szintén új javaslatot nyújtanak be a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvényhez, amelyet a tervek szerint hétfőn megtárgyal, kedden pedig elfogad az Országgyűlés.

Hétfőn az alkotmánybírónak megválasztott Salamon László helyére érkező Gaal Gergely (KDNP) képviselői mandátumigazolásával kezdi a munkát a parlament. Ezt a napirend előtti felszólalások, majd az interpellációs időszak követi.

Ezután a képviselők az idei költségvetés módosítása mellett szavaznak a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámolóról, a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosításáról is.

A napirend szerint a határozathozatalok után tartják egyebek mellett a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvényjavaslat, valamint - szintén benyújtástól függően - a teljesen állami tulajdonú fekvőbeteg-szakellátó gazdasági társaságok központi költségvetési szerv általi átvételéről szóló törvényjavaslat, illetve a hegyközségekről szóló törvényjavaslat általános vitáját.

Szintén hétfőn lesz a szociális közműszolgáltatás kialakításáról szóló javaslat, a médiatörvény, illetve a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottság határozati javaslatának részletes vitája is.

Kedden szintén határozathozatalokkal kezdi a munkáját az Országgyűlés. Ekkor szavaznak egyebek között a Magyar Művészeti Akadémia működésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló törvényjavaslathoz, az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokhoz és az alaptörvény negyedik módosításához benyújtott módosító indítványokról. Emellett zárószavazása lesz a választási körzethatárok módosítását szabályozó törvényjavaslatnak és a helyi önkormányzatokra vonatkozó törvényességi felügyeleti eljárásról szóló javaslatnak is.

zöldhasú
Hirdetés