2013. február. 28. 09:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 28. 09:04 Gazdaság

Emelkedésre számítanak ma a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 234,11 pontos emelkedéssel, 18 743,51 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,26 százalékkal erősödött.

Emelkedést vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor és a Raiffeisen elemzője, akik szerint a gyorsjelentését hajnalban közlő Magyar Telekom árfolyamára, illetve a várhatóan dél körüli osztalék bejelentésére érdemes figyelni.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője már nyitásban is emelkedést vár a BÉT-en, és szerinte napközben is felfelé mozdulhat a BUX index, de a nagyobb papírok vegyes képet mutatnak majd.

Kifejtette, hogy az amerikai piacon meglévő optimizmus erős "hátszelet" adhat csütörtökön az európai börzéknek. A magyar papírokkal kapcsolatban elmondta, hogy a Magyar Telekom dél körül jelenti be, hogy mennyi osztalékot fizet; Kuti Ákos szerint tartható az 50 forintos osztalék. Mivel azonban vegyes képet mutat a Telekom gyorsjelentése, délelőtt nagyobb mozgások várhatók árfolyamában.

Kuti Ákos szerint az OTP emelkedhet, míg a nap vesztese a Mol és a Richter lehet. Utóbbi azért gyengülhet, mert sokan az Egisre váltottak a Richterről. A Mol kapcsán kérdés, hogy a 17 000 forintos szint továbbra is vonzó lesz-e - fűzte hozzá az elemző. 

Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője is erősödésre számít a BÉT-en. Ő is kiemelte a Magyar Telekom osztalék bejelentését, valamint hogy az OTP erősödhet napközben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,20 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel 18 509,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 160 forinttal, 0,93 százalékkal 17 050 forintra csökkent, 977,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 1,42 százalékkal 4630 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,04 százalékkal 390 forintra nőtt, forgalma 321,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 285 forinttal, 0,82 százalékkal 34 520 forintra esett, a részvények forgalma 461,7 millió forintot ért el

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.