2013. február. 25. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 25. 14:45 Gazdaság

Még Görögország is növekedésnek indulhat

Idén 4,5 százalékkal zuhan a GDP az előrejelzések szerint, 2014-ben azonban újra növekedésnek indulhat.

Az idén 4,5 százalékkal csökken Görögország hazai összterméke (GDP), 2014-ben viszont már lassú növekedésnek indul - mondta hétfőn Georgiosz Provopulosz, a görög nemzeti bank elnöke hétfőn a bank részvényesi közgyűlésén.

A görög GDP öt éve folyamatosan zsugorodik, és a nemzetközi hitelezők által megkövetelt szükségintézkedések elmélyítették a recessziót. Az előrejelzések szerint az idén 25 százalékkal marad el a GDP a 2008. évitől.

Provopulosz ennek ellenére sürgette a kormányt, hogy folytassa a reformok végrehajtását, és tartsa a költségvetési deficitcélt. A recesszió nem szolgálhat ürügyül a reformok felvizezésére, mert az megrendítené a befektetők és a nemzetközi hitelezők, nagy áldozatok árán megszerzett, erősödő bizalmát - hangsúlyozta.

"A reformok következetes végigvitele biztosítja a további hiteleket, befektetéseket vonz és egyszer s mindenkorra elhárítja annak kockázatát, hogy Görögország kihull az euróövezetből" - mondta a jegybankelnök.

Provopulosz szerint folytatódnak a fúziók a görög bankrendszerben, és a folyamat végén három nagy és erős bank fejlődik ki, amelyek könnyebben jutnak forrásokhoz a piacon.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.