Gazdaság MTI/Magyar Nemzet 2013. február. 19. 07:10

A családi gazdaságokat fejlesztené a kormány

Az üzemgazdasági törvény a családi gazdaság fogalmának meghatározásával a középbirtokosokat erősíti majd, emellé pedig olyan adózási rendszert is kidolgoznak, amely a családi gazdaságok fejlődését fogja elősegíteni - nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek.

A lap keddi számában megjelent interjúban a tárcavezető jelezte: egyértelmű viszonyokat fognak teremteni, hogy a gazdálkodni akaró családok ne "cégtömegek alapításával" igyekezzenek versenyképesek maradni. Szavai szerint a készülő jogszabállyal meg tudják védeni a földet a kül- és belföldi spekulánsoktól, azoktól, akik pusztán befektetési céllal akarnak bekerülni a mezőgazdaság világába.

A miniszter elmondása szerint a törvény a családi gazdálkodás fogalmán túl meghatározza, hogy kisüzemnek a legfeljebb 50 hektáron gazdálkodó gazdasági egységet neveznék, közepesnek az 50 és 500 hektár közötti területet művelőket, az ennél nagyobb birtokon gazdálkodók pedig a nagyüzemi kategóriába esnének.

A cikkből az is kiderül: fő szabály szerint az üzem összetartozó egységet képez, a földhöz kapcsolódó tanyát, termelőeszközöket, ingatlanokat is jelenti, ami az értékesítés vagy öröklés során nem aprózódhat el.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.