2013. január. 25. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 25. 11:49 Gazdaság

MSZP: a kormány nem használja ki a brutális megszorításokat

Az MSZP szerint a kiskereskedelmi forgalom több mint négy százalékos visszaeséséből az látszik, hogy a kormány nem tudja keresletélénkítésre fordítani a "brutális megszorításokat".

Erről Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, ahol azt hangoztatta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai nem meglepőek a rendkívül gyorsan dráguló élelmiszer- és üzemanyagárak mellett.

Az ellenzéki politikus úgy látja, a végleges statisztikai adatok komoly recesszióról számolnak majd be a múlt évről, aminek oka alapvetően a kormány elhibázott gazdaságpolitikája. Burány Sándor szerint a kabinet elvesztette hitelét a befektetők szemében és már megszorításokkal sem tudja felpörgetni a gazdaságot, miközben az igazságtalan adórendszerrel az átlagos és alacsony keresetű munkavállalók zsebéből is hiábavalóan "szivattyúzza ki a pénzt".

Az MSZP ezért arra tesz ígéretet, hogy egy kiszámítható és igazságos politikával növekvő pályára állítja a gazdaságot, az adópolitikát pedig "feje tetejéről a talpára állítja".

zöldhasú
Hirdetés
Vállalkozás Ballai Vince 2024. december. 21. 14:30

Hogyan lesz a stílusos vidékiségből fenntartható közösség? – interjú Petrik Idával

Mi közös lehet egy kézművescsempe-gyártóban és egy natúrborászban azon kívül, hogy vidékiek? Hogyan lehet belőlük közösséget kovácsolni, egyáltalán mi szükségük van rá? Petrik Ida közgazdásszal, a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség alapítójával beszélgettünk, aki idén megkapta a Green Brands Év Zöld Személyisége díjat.