2013. január. 18. 12:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 11:58 Gazdaság

Fodrász és párizsi: csak győzzük fizetni

A héten kijött a Központi Statisztikai Hivatal éves inflációs indexe, ez alapján pedig lehet csemegézni, hogy mi és mennyit drágult a válság 2008-as kitörése után. A sertészsír és a vezetékes gáz előkelő helyen szerepel a listán.

A héten kijött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éves inflációs indexe, ez alapján pedig lehet csemegézni, hogy mi és mennyit drágult a válság 2008-as kitörése után - írja a Guruló Hordó blog. Azért 2008. január 1-je a kiindulópont, mivel a KSH most épp 2008 januárja óta közli a havi árakat.

Közben volt pár adóváltozás: az áfa például akkor még 20 százalékos volt, aztán a kormány felemelte 25, majd 27 százlalékra. Időközben a forint is leértékelődött: egy euró 2008. januárban 255 forintot ért, míg 2012. decemberben 285 forintot (11 százalékos a gyengülés), a dollár 174-ről 218 forintra drágult (25 százalékos a gyengülés).

Az említett négy év alatt legjobban a sertészsír drágult (130 százalékkal 894 forintra), ezután pedig a vezetékes gáz következik (89 százalékkal 136 forintra). A párizsi kilója 46 százalékkal 1260 forintra drágult, de egy férfi hajvágásért is 56 százalékkal többet (1730 forintot) fizethetünk, mint négy éve. Jelentős mértékben, 46 százalékkal csökkent ugyanakkor az LCD tévék (76-82 cm) ára, 90040 forintra, míg egy másfél literes ásványvíz 6 százalékkal kerül kevesebbe, mint 2008 elején. Sok termék ára eközben pedig alig változott: a zsemle, félbarna kenyér és pasztőrözött tej 5 százalékka kerül több, mint négy éve.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.