2013. január. 17. 20:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 17. 20:45 Gazdaság

Csak a bankpapírok fékezték az amerikai tőzsdeindexeket

Fokozták nyereségeiket a zárás közeledtével az amerikai tőzsdeindexek csütörtökön. A DJIA-30, az S&P 500 és a Nasdaq Compsite is 0,8 százalék körüli erősödést mutatott a zárás előtt körülbelül két órával. Az S&P 500 index napközben 1484 ponton ötéves csúcsot érintett.

Az indexek javuló makrogazdasági adatoknak és kedvező vállalati eredménybeszámolóknak köszönhették nyereségüket.

Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkent, az új lakásépítések száma pedig négy éve a legnagyobb értéket érte el decemberben.

Az árfolyamoknak lökést adó egyik legjelentősebb részvény az év végi bevásárlási szezon eredményéről a Wall Street várakozásait lényegesen felülmúló adatokkal szolgáló eBay volt 3 százalékos erősödéssel.

Az indexek emelkedését a pénzügyi szektor papírjai fékezték: a Bank of America részvénye több mint négy százalékkal, a Citigroup részvénye pedig három százalékkal esett a vártnál gyengébb eredményeik hatására. Az S&P index szektorokat követő 10 alindexe közül csak a pénzügyi gyengült, 0,14 százalékkal.

Az olaj árát a biztató amerikai makrogazdasági adatok emelték meg csütörtökön. A WTI határidős jegyzése másfél százalékkal hordónként 96 dollár fölé emelkedett, a Brent nyersolaj jegyzése pedig szintén másfél százalékkal hordónként 111 dollár fölé.

Az arany ára mérsékelten emelkedett, a határidős jegyzés 0,40 százalékkal unciánként 1689,95 dollárra, a spot ár 0,62 százalékkal 1690,28 dollárra.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.