Bokros a Financial Timesban: Orbánék "haveri kapitalizmust" építenek
A Fidesz gazdaságpolitikáját ostorozza a Financial Times (FT) szerkesztőségi blogjában Bokros Lajos EP-képviselő, volt pénzügyminiszter. Vendégposztjában azt írja, a magát jobbközép erőnek tituláló kormánypárt világképe és gazdasági intézkedései inkább a nyers marxista gondolkodást tükrözik, a kabinet pedig az államilag irányított "haveri kapitalizmus" létrejöttét támogatja.
Bár a Fidesz jobbközép konzervatív pártnak tekinti magát, 2010-es újbóli kormányra kerülése óta a párt erősen populista, nacionalista és piacellenes programot vezetett be - írja A "jobbközép" Fidesz álkonzervatizmusa című írásában Bokros Lajos.
Az FT Beyondbrics című szerkesztőségi blogjában kedden megjelent vendégposztjában a volt pénzügyminiszter felidézi, hogy a kormány például különadókat vetett ki több, külföldi befektetők által uralt szolgáltatói szektorra, amely szerinte "a külföldellenes és piacellenes elfogultságot" tükrözi. A kormány Bokros szerint azzal támasztotta alá a különadók bevezetését, hogy például a bankok és energiaszolgáltatók nem termelnek értéket, csupán a máshol létrejött profitot osztják el újra.
"Ez egy elavult, a jobbközéptől távol álló világkép, amely azt a nyers marxista gondolkodást tükrözi, hogy értéket csak a mezőgazdaság és az ipar termel" - fogalmaz Bokros, aki szerint a Fidesz szemében a fejlett gazdaságokban a növekedés, a bevétel és az új munkahelyek forrásának tekintett szolgáltatói szektor nem járul hozzá a társadalmi jóléthez. A kormány most egy új, "munkán alapuló" társadalom létrehozását célozta meg - tette hozzá az EP-képviselő.
Orbán Viktor kormánya megszabadult a fékek és ellensúlyok nagy részétől és szándékosan hozott létre egy olyan államot, amelyet már nem köt a jogállamiság - írta Bokros. A kabinet 2011-ben egyoldalúan dolgozta ki és fogadta el az új alaptörvényt, amely nagyrészt eltörölte az igazságszolgáltatás függetlenségét, megnyírbálta a szabadságjogokat, korlátozta a sajtószabadságot és politikai ellenőrzés alá rendelte az összes állami intézményt.
A Fidesz nem hisz a szabad piacban, sem a szabad kereskedelemben - folytatja az MDF korábbi kormányfőjelöltje, aki szerint a kormány inkább monopóliumokat épít. Példaként a dohánytermékek forgalmazását említette, de kitért a nyerőgépek betiltására is, amellyel szerinte a kormány kisvállalkozók ezreinek megélhetését rombolta le egyik napról a másikra.
A közbeszerzési szabályokat úgy torzították el, hogy ne korlátozza semmi a kormányhoz közeli pályázók kiválasztását, a csődeljárási szabályozás pedig kedvező elbírálást biztosít az állami társaságoknak - írja Bokros. "A kormány részéről egyértelmű szándék a nemzeti stratégiai fontosságúnak tartott magánvállalkozások államosítása - de a gyakorlatban ez ködösítés, amellyel az állam által irányított haveri kapitalizmus létrejöttét támogatják" - tette hozzá.
A Fidesz, amelyet egykor reménysugárnak tartottak a kommunizmus rombolásával, korruptságával és hanyatlásával szemben, ma ugyanazoknak a bűnöknek és ostobaságoknak a szimbóluma lett - fogalmazott az EP-képviselő. "Csak a vörös csillagot váltotta fel a történelmi Magyarország piros-fehér-zöld trikolórja" - tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.