Időre nem lesz semmi Matolcsy pénztárgépes ötletéből
Még mindig nem rögzítették a "szuperkasszákkal" kapcsolatos követelményeket, a megfelelő gép kifejlesztése, engedélyezése, tesztelése pedig akár év végéig is elhúzódhat - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
A napokban Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese közölte: április elsejét követően új pénztárgéppel kell rendelkezniük a vállalkozásoknak, ugyanakkor néhány nappal korábban Matolcsy György az új típusú pénztárgépekkel kapcsolatban még azt mondta: "nem zárható ki, hogy a 2013. április 1-jei céldátum módosításra kerül" - emlékeztet a Világgazdaság pénteki cikke.
A szakmai szereplők úgy látják: ez a határidő nem tartható. A pénztárgépek átalakításában jártas vállalkozások nagy részét tömörítő érdekvédelmi szervezet, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint a Magyarországon tervezett március 31-i határidő tarthatatlan, mivel a feltételeknek megfelelő új gép fejlesztési ideje legalább 4–12 hónapot vesz igénybe, a feltételeket pedig máig nem pontosították. Gerlach Tibor pénztárgép-kereskedő, az Irodagépműszerészek Országos Ipartestületének tagja a Világgazdaságnak elmondta, hogy egyfajta gép nem is alkalmas mindenhová. Ma több mint kétszázféle pénztárgép üzemel Magyarországon, mert ami elegendő egy zöldségesnél vagy garázsboltban, az nem felel meg benzinkúton vagy gyógyszertárban, a hipermarketek pedig megint másfélét használnak.
A szakember szerint nem kizárt, hogy az összes pénztárgépet - nagyjából 400 ezer darabot - le kell cserélni. És még abban az esetben sem lenne tartható az új rendszer életbe léptetésének április elsejei határideje, ha történetesen a gépek már százezer számra várakoznának egy raktárban. A szoftvert ugyanis a (még el nem készült) miniszteri rendeletben foglaltak szerint kell fejleszteni, ami nem néhány nap. Nem is beszélve a tesztelésről, hiszen csak az éles próbaüzem során derülnek ki a gyerekbetegségek. Ha pedig kiforratlan szoftverrel vezetik be a rendszer, az káoszhoz vezethet - mondta Gerlach Tibor a Világgazdaságnak, kiemelve, hogy a rendszer üzemeltetése a NAV részéről hatalmas szerverkapacitást igényel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.