2013. január. 10. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 10. 13:17 Gazdaság

Továbbra is fél százalék a brit alapkamat

A 2009 márciusa óta érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát idei első, csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

A brit jegybank pénzügy-politikai testülete nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés jelenlegi 375 milliárd fontos (135 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem. Mindkét döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.

A 2009-ben kezdett mennyiségi enyhítési program keretét a BoE monetáris tanácsa már ötször emelte, legutóbb a tavaly júliusi kamatdöntő ülésen egészítette ki 50 milliárd fonttal, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság akkor recesszióban volt.

A tavalyi harmadik negyedévben a korábbi időszak teljesítményéhez képest erőteljes - éves összevetésben 1 százalékos - gazdasági növekedést mértek Nagy-Britanniában, ám elemzői vélemények szerint ennek fő tényezője a nyári londoni olimpiai játékokra érkező több százezer turista költési többlete volt.    A brit gazdaságról azóta ismét komor - újabb recessziót valószínűsítő - előrejelzések láttak napvilágot.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.