2012. december. 15. 17:57 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 15. 17:48 Gazdaság

Három év múlva jöhet a lengyel euró

Lengyelország az EU hetedik legnagyobb nemzetgazdasága és az egyetlen olyan tagja, amelyik a globális pénzügyi válság után el tudta kerülni a recessziót. Közvélemény-kutatások szerint a lakosságnak kevesebb mint egyharmada támogatja a zloty feladását az euró javára. A lengyel elnöki tanácsadó szerint azonban már 2016-ban jöhetne az euró.

Lengyelország akár már 2016-ban is be tudná vezetni az eurót - mondta Roman Kuzniar lengyel elnöki tanácsadó az RM FM rádiócsatorna egyik műsorában, egyúttal arra bátorítva a kormányt, hogy tegyen merészebb lépéseket az euróövezeti tagság felé.

Az euróövezeti tagság legnagyobb kelet-európai várományosa ezidáig csak a "távoli jövő" lehetőségének tekintette a közös deviza bevezetését. Úgy tűnik azonban, hogy az ország vezetői egyre inkább attól tartanak: kimaradhatnak abból, amit ők "európai magnak" neveznek. 

"Jobb, ha észben tartjuk, hogy minél tovább késlekedünk, annál nehezebb lesz a dolgunk, mivel az euróövezet ezalatt szépen felépíti magát. Több csatlakozási követelmény lesz, több szerződést kell majd aláírni már ahhoz is, hogy öt vagy hat év múlva be lehessen lépni" - mondta Roman Kuzniar, hozzátéve, hogy az elnöki hivatal számításai szerint 2016. január elseje reális határidőnek tűnik a belépésre. 

A lengyel politikát ebből a szempontból aggasztják az euróövezeti válság rendezésére meghozott olyan nagyléptékű intézkedések, mint például az Európai Központi Bank mandátumának kibővítése bankfelügyeleti jogkörrel.

Donald Tusk miniszterelnök pénteken kijelentette: az igaz, hogy a tényleges belépési folyamat akár éveket is igénybe vehet, de "ennek lehetősége is könnyen elillanhat, ha az elkövetkező pár hónapban Lengyelország nem hozza meg a döntést". 

Lengyelország az EU hetedik legnagyobb nemzetgazdasága, és az egyetlen olyan tagja, amelyik a globális pénzügyi válság után el tudta kerülni a recessziót. Bár ez leginkább devizája 2008 vége óta elszenvedett hatalmas mértékű leértékelődése exportösztönző hatásának tulajdonítható. Rábeszélni az országot ennek az előnynek a feladására nem lesz egyszerű feladat.

Közvélemény-kutatások szerint a lakosságnak kevesebb mint egyharmada támogatja a zloty feladását az euró javára, és a kormánynak sem lenne egyszerű dolga megszerezni az ellenzék támogatását az alkotmány csatlakozáshoz szükséges megváltoztatásához.

zöldhasú
Hirdetés