Erősödnek a New York-i tőzsdék
Erősödtek a New York-i értéktőzsde mutatói a csütörtöki kereskedés vége előtt két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,45 százalékos emelkedéssel 13 043,41 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,75 százalékkal 3014,21 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 0,58 százalékkal 1418,07 pontra nőtt.
Csütörtökön kezdetben jelentősebben nőttek a tőzsdemutatók, később a képviselőház republikánus vezetőjének kijelentése azonban némileg lehűtötte a kedélyeket.
A kereskedés kezdetén még fűtötte a piacokat John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke, valamint Barack Obama amerikai elnök derűlátó előző napi nyilatkozata azzal kapcsolatban, hogy megegyezés születhet a konszolidációs csomagról. Napközben azonban némileg veszítettek addig elért nyereségeikből a tőzsdemutatók, miután ugyancsak John Boehner azt mondta, hogy egyelőre nincs "érezhető" előrehaladás a kérdésben a Fehér Házzal.
Elemzők szerint a következő hetekben a költségvetési szakadék néven ismertté vált, mintegy 600 milliárd dollárnyi - 32 nap múlva automatikusan életbe lépő - kiadáscsökkentések és adóemelések kérdése és e veszély elhárítása alakítja majd a trendet a tőzsdéken.
Csütörtökön a kereskedés kezdete előtt ismertették, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma a múlt héten, míg az amerikai hazai össztermék (GDP) növekedése az első hivatalos becslésnél nagyobb, 2,7 százalék volt a harmadik negyedévben éves összevetésben, de még ez sem végleges szám.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 1,71 dollár emelkedéssel 88,20 dolláron állt.
Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró jegyzése 1,2973 dollárra erősödött a szerda késő esti 1,2952 dollárról (+0,16 százalék). A dollár árfolyama 82,06 jenről 82,12 jenre emelkedett (+0,08 százalék).
A decemberi lejáratú aranyár 11,5 dollár (0,67 százalék) emelkedéssel 1728,0 dolláron állt unciánként csütörtök este 8 óra körül.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.