2012. november. 27. 10:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 27. 10:10 Gazdaság

Tartja magát a forint

Erősödött a forint kedden kora délelőtt a bankközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése a reggeli és a kora délelőtti órákban 280,90 forint közvetlen közelében ingadozott, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel.

Szinte egybehangzó elemzői várakozások szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén újabb 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, amit a piacok be is áraztak a forint árfolyamába. 

Megnyugvással fogadták a nemzetközi piacok, hogy hétfőről keddre virradóra megszületett a megállapodás a nemzetközi hitelezők között, ami megnyitotta az utat Görögország pénzügyi támogatásának folytatása előtt. 

Görögország a segélycsomag korábban elmaradt és az esedékes - összesen 44 milliárd eurós - részlete átutalásának köszönhetően elkerülheti az államcsődöt. Az ország enyhítést is kapott a segélycsomag egyes feltételeinek teljesítésében, bár a megszorításokat az előírt módon, szigorúan végre kell hajtania. 2020-ra a GDP-arányos államadósságot 120 százalék helyett 124 százalékra kell mérsékelnie, törlesztéseit pedig alacsonyabb kamattal teljesítheti. 

Az euró csekély mértékben erősödött átmenetileg, a hétfő esti 1,2970 dollár körüli árfolyam után 1,3000 dollár fölé. Kedden kora délelőtt a jegyzése 1,2975 dolláron állt. 

A svájci frank jegyzése 233,25 forinton állt kedd délelőtt, míg hétfő éjjel még 234,20 forint környékén volt a jegyzés. A dollár 216,45 forintra gyengült az előző éjszaka jellemző 217,30 forintról, a japán jen pedig 2,6331 forintra 2,6475 forintról.

Kedden reggel a lenyel zloty 0,12, a cseh korona 0,02, a román lej pedig 0,17 százalékkal erősödött az euróval szemben. Az eurót kedd reggel 4,0968 zloty, 25,2840 cseh korona és 4,5125 román lej árfolyamon jegyezték.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.