2012. november. 27. 07:58 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 27. 08:00 Gazdaság

Erősödött a forint, 281 alatt az euró

Erősödött a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, az eurót kora reggel 280,91 forinton jegyezték, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel.

A forint árfolyama még a görögországi segély folyósításáról létrejött megállapodás előtt erősödött közel egy forinttal az euróval szemben hétfőn éjjel. Elemzői várakozások szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén újabb 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, amit a piacok be is áraztak a forint árfolyamába.  

Megnyugvással fogadták a nemzetközi piacok, hogy hétfőről keddre virradóra megszületett a megállapodás a nemzetközi hitelezők között, ami megnyitotta az utat Görögország pénzügyi támogatásának folytatása előtt. 

Görögország a segélycsomag elmaradt és esedékes, összesen 44 milliárd eurós részlete átutalásának köszönhetően elkerülheti az államcsődöt. Az ország enyhítést is kapott a segélycsomag egyes feltételeinek teljesítésében, bár a megszorításokat az előírt módon szigorúan végre kell hajtania. A 2020-ra teljesítendő GDP-arányos államadósságot 120 százalék helyett 124 százalékra kell mérsékelnie, törlesztéseit pedig alacsonyabb kamattal teljesítheti. 

Az euró csak csekély mértékben erősödött, a hétfő esti 1,2970 dollár körüli árfolyamról átmenetileg 1,3000 dollár fölé. Kedden reggel jegyzése 1,2988 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 233,23 forinton állt kedden kora reggel, míg hétfőn éjjel még 234,20 forint környékén állt a jegyzés. A dollár 216,28 forintra gyengült az előző éjszaka jellemző 217,30 forintról, a japán jen pedig 2,6293 forintra 2,6475 forintról.

Kedden reggel a lenyel zloty 0,10, a cseh korona 0,04, a román lej pedig 0,17 százalékkal erősödött az euróval szemben. Az eurót kedden reggel 4,0976 zloty, 25,2795 cseh korona és 4,5127 román lej árfolyamon jegyezték.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.