Egyre több céges tranzakciót visznek külföldre
A betétállomány visszaesése miatt a forgóeszközhitel-állomány csökkenése prognosztizálható a magyar bankrendszerben, miközben a nagyvállalatok külföldre viszik tranzakcióik nagy részét - írta a Napi Gazdaság.
A tranzakciós illeték egy ezrelékes értékének megduplázása azt okozza, hogy a bankok a korábbiaknál nagyobb mértékben terhelik majd a fogyasztókra a terheket − hívta fel a figyelmet a Napi Gazdaság szerint Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
A szakember a Figyelő tegnapi konferenciáján elmondta, nagy veszélyt hordoz, hogy ez a költségnövekedés a nagyvállalati ügyfeleknél − a korábbi egyedi megállapodásoknak köszönhetően − rendkívül komoly többletterhet jelent.
Már látszanak a jelei annak, hogy a nagyvállalatok külföldre viszik tranzakcióik zömét − figyelmeztetett a főtitkár, ezt a gödöllői Szent István Egyetemen tartott treasury-konferencia résztvevői is alátámasztották. Szakértők szerint jelentősen gyorsult a trend, hogy Magyarország helyett a központokból irányítják a pénzmozgásokat.
* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.