Több vasút- és útfelújítás indult idén
Nőtt a vasút- és útfelújításokra megkötött szerződések száma az idén, ezt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elsősorban annak tulajdonítja, hogy a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását tekintve a korábban tervezett ütemhez képest jobban áll.
A NIF Zrt. ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői gyorsjelentése kapcsán közölte, amely arról számolt be, hogy az építőipari termelés szeptemberben 6,8 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.
A társaság hozzátette: a rendelkezésre álló összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll.
A NIF ismerteti: a Közlekedési Operatív Program közel 2000 milliárd forintos keretéből közútra, gyorsforgalmi utakra és vasútépítésre használható források 63 százalékát már sikerült lekötni.
Így épült meg az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakasza, valamint ennek keretében történt az M0-ás déli szektor bővítése. Befejeződött a 4-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszának korszerűsítése 26,4 kilométer hosszban. Decemberben pedig többek között átadják a 76-os főút Zala megyei szakaszának főpályáját, valamint a 4-es főút debreceni elkerülő szakaszát. Jövő év januárjában a 47-es számú főút Mezőberény-Békéscsaba közti felújított szakaszát vehetik birtokba az autósok. Kivitelezés alatt van a 86-os főút Szombathely-Vát szakasza, és folytatódik az M43-as építése is Makótól az országhatárig.
A vasúti fejlesztések területén az uniós források lekötése már 80 százalékon áll - tájékoztat a közlemény. A rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretből 470 milliárd forintra már van előkészített vagy elindított, kivitelezés alatt lévő beruházás.
Ebből a pénzből valósult meg a Tárnok és Székesfehérvár közötti vonalszakasz teljes felújítása, amelyet decemberben adnak át. További kiemelt fejlesztés folyik többek között a Pilisvörösvár-Piliscsaba, valamint a Piliscsaba-Esztergom, a Kelenföld-Tárnok, a Gyoma-Békéscsaba illetve a Szajol-Püspökladány vonalakon is - olvasható a közleményben.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.