Tarlósék elszúrtak egy tendert, milliárdokat bukhatnak
A főváros 222 millióért rendelt tanulmányt a szennyvíztisztítókban keletkező iszap ártalmatlanításáról, de elszúrta a tendert, így nem csak annak árát, de a szükséges üzem építésének 5-6 milliárdos EU-támogatását is bukhatja.
Októberre el kellett volna készülnie a Budapest három szennyvíztisztító telepén keletkező iszap ártalmatlanításának lehetőségeit taglaló megvalósíthatósági tanulmánynak, ám a határidőre még a közbeszerzési tendert sem sikerült lezárni - írja a Népszabadság. Ráadásul már az sem biztos, hogy az unió finanszírozza a tanulmány elkészítésének 222 millió forintos költségét, az erről szóló szerződés ugyanis lejárt - olvasható a lapban.
Tanulmány híján viszont az unió nem támogatja az iszap ártalmatlanítását végző üzem, illetve az alternatív szállítási útvonalak kiépítését. Így ezek 5-6 milliárd forintos költségét is a fővárosnak kellene előteremteni. Vagyis Budapest több milliárdtól eshet el közbeszerzési ügyetlenkedése miatt – állítja a lapnak Simonka Csaba, a főváros közbeszerzési bizottságának szocialista delegáltja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.