Gazdaság MTI 2012. november. 10. 12:01

Öt éve életben lévő húskorlátozást oldottak fel Nógrádban

Feloldották a sertéspestis miatt még 2007-ben elrendelt állategészségügyi korlátozó intézkedéseket Nógrád megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága, az Európai Unió Bizottságának jóváhagyásával megszüntette a klasszikus sertéspestissel fertőzött területre vonatkozó korlátozó intézkedéseket, mivel megszűnt a korlátozás fenntartásának állat-járványügyi indoka. 

A közlemény felidézte, hogy még 2007 januárjában mutatták ki a vizsgálatok az első klasszikus sertéspestis eseteket a szlovák határ közelében kilőtt, illetve elhullott vaddisznókban. A betegséget a vaddisznók hurcolták be a Szlovák Köztársaságból, ahol már évek óta előfordult. 

A gyors és szakszerű állategészségügyi intézkedéseknek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a sertéspestis a házi sertés állományra átterjedjen. A hazai és uniós jogszabályok értelmében ugyanakkor Nógrád megyében korlátozó intézkedéseket vezettek be, illetve mentesítési tervet dolgoztak ki.

Marton Szilvia

 

A korlátozásokat és a mentesítési terv rendelkezéseit addig kellett alkalmazni, amíg a monitoring program során elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján a betegség jelenlétét egyértelműen ki lehetett zárni.

A korlátozó intézkedések megszüntetésével a Nógrád megyei sertéstartók ezután előzetes vizsgálatok nélkül szállíthatnak más megyékbe élő sertést, és megszűnt a más uniós tagországba történő élő sertés szállítás tilalma is.

A vadászok esetében pedig megszüntethető az az előírás, hogy csak előzetes negatív eredményű laboratóriumi (szerológiai és virológiai) vizsgálatot követően használhatták fel, illetve szállíthatták ki a fertőzött területről a Nógrád megyében kilőtt vaddisznók testét, illetve húsát. 

A közlemény kiemeli, hogy az Európai Unió tagországai közül elsőként Magyarországnak sikerült a vaddisznóállományt mentesíteni a klasszikus sertéspestistől a jelentős anyagi ráfordítást és többletmunkát igénylő orális immunizálás (szájon át felvehető vakcina) alkalmazása nélkül.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.