Rogán a 2013-as év legfontosabb kormányzati intézkedéséről beszélt
A munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje - mondta Rogán Antal pénteken Tatán, a "Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye" elnevezésű rendezvényen.
"A munkahelyvédelmi akcióterv felkészülés a Magyarország előtt álló 2013-as és 2014-es kihívásokra. Európában a pénzügyi és gazdasági válság súlyosbodik, a gazdaság teljesítménye csökkenő tendenciát mutat, a foglalkoztatottság növekedésének kétéves trendje megtört" - ismertette a Fidesz frakcióvezetője. Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország készen áll arra, hogy a nehezedő feltételek mellett is helyt tudjon állni a versenyben, illetve biztosítani tudja a foglalkoztatottság jelenlegi, növekvő szintjét, és garantálni tudja az ország pénzügyi, gazdasági stabilitását.
A politikus ismertette a már elfogadott munkahelyvédelmi akcióterv és a vállalkozók számára bevezetni tervezett könnyítések részleteit, hozzátéve: az adócsökkentések a Magyarországon működő vállalkozások több mint 90 százalékának életét könnyíthetik meg. Azonban ezeket az adózási formákat választani kell, ezért felvilágosító kampányt indul, hogy decemberig az érintettek döntést hozhassanak - jelezte.
A frakcióvezető megnyugtatónak nevezte, hogy a kormány döntésével lehetővé vált a következő évi költségvetésben az államadósság csökkentése és a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítása a jegybanki tranzakciós illeték nélkül.
A jegybanki tranzakciós illetékről szóló újságírói kérdésre Rogán Antal kijelentette: "én azok közé tartozom, akik ezt olyan dolognak tartják, amin érdemes gondolkodni hosszabb távon is. A jegybanki pénzügyi műveletek adóztatása a spekulációt adóztatja, azokat az embereket, akik adott esetben a forint ellen spekulálnak. (...) Megértem a kormányt, hogy enged a jegybanki tranzakciós illetékből, de ezen gondolkodni kell, ha a spekulációt ténylegesen és érdemben adóztatni szeretnénk".
A "Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye" rendezvényen a házigazda megye látta vendégül Fejér és Győr-Moson-Sopron megye közéleti személyiségeit a Tatai Edzőtáborban. A rendezvény keretében állásbörzét szervezett a megyei munkaügyi központ.
Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott tájékoztatása szerint a börzén 600 álláshelyet kínáltak, és mintegy 400 esetben találkozott egymással a munkaadók és a munkavállalók elképzelése.
* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.