Ismét 283,5 forint az euró
A reggeli emelkedést követően 283,20 forint körüli egy forintos sávban ingadozott szerdán az euró árfolyama a bankközi devizapiacon.
Az eurót 283,54 forinton jegyezték öt óra után nem sokkal a napi kereskedési csatorna felső határán. A keddről szerdára virradó éjjeli 283,20 körüli árfolyamot követően reggel még 282,50 forint közelébe csökkent, majd délelőtt 283,90 forint fölé emelkedett az euró forint árfolyama, ezt követően állt be a 283,20 forintos szint körüli sávba.
A svájci frankkal szemben hasonlóképpen mozgott a forint: 234,06 forinton jegyezték az alpesi deviza egységét szerdán késő délután a kora reggeli 233,00 forintos szint és a késő délelőtti 234,74 forint után. A forint a dollárral szemben kissé gyengült: késő délután a dollárt 216,93 forinton jegyezték, reggel azonban még 216 forint környékén is járt a kurzus.
Markánsan gyengült ugyanakkor a forint a japán jennel szemben: 2,7658 forinton jegyezték a jent a kora reggeli 2,7281 forint után. "Nem volt jelentős belpiaci esemény szerdán, így a piac egyelőre kivár. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások fejleményei mozgathatják meg igazán a forintot" - mondta az MTI-nek egy devizapiaci kereskedő. Az igazi kérdés az, hogy születik-e megállapodás - vélekedett a kereskedő, aki kétségeinek adott hangot, hogy a magyar fél valóban elkötelezett-e egy hitelcsomag megkötése mellett.
Gyengültek délután a legfontosabb régiós devizák is az euróval szemben. Az euró cseh korona árfolyama a reggeli, jelentős esést követően 24,797 koronáról 24,883 koronára emelkedett. Az euró/lengyel zloty kurzus a kora reggeli 4,1078 zloty-ról 4,1423 zloty-ra nőtt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.