2012. szeptember. 18. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 18. 12:09 Gazdaság

MSZP: nem az IMF miatt csúszik a költségvetés vitája

Az MSZP szerint 500-600 milliárd forintos lyuk van a 2013-as költségvetésben, ezért tárgyalásának elhalasztását nem az esetleges IMF-megállapodás, hanem a kormánypártok tanácstalansága tette szükségessé.

Az IMF csak hivatkozásul szolgált a kormányoldalnak arra, hogy - Varga Mihály IMF-főtárgyaló kérésére - elhalasztották a hétfőre tervezett szavazást a jövő évi büdzsé módosító javaslatairól - mondta tájékoztatóján Tukacs István országgyűlési képviselő kedden.   

Az MSZP-s politikus szerint valójában az bizonyosodott be, hogy a költségvetés elkészítését és a főszámok tárgyalását értelmetlen volt az év első felére előrehozni. Mint mondta, a költségvetés "számtalan sebből vérzik", nyilvánvalóan hibás alapokra épült, a kormány tévesen mérte fel a gazdasági növekedés lehetőségét, a várható inflációt és a forintárfolyamot is.

Tukacs szerint a rossz tervezés és a munkahelyvédelmi akcióterv fedezetének hiánya összességében 500-600 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen, és a kormánypártok nem tudják, hogyan foltozzák be, ezért kellett elhalasztani a további tárgyalását.

Kitért arra is, hogy a költségvetési javaslat jelentősen csökkenti a gyógyszerkassza összegét, a szociális ellátások reálértékét, és nem biztosítja az önkormányzatoktól átvett intézmények működtetését.

 

zöldhasú
Hirdetés