Sokkal több külföldi turista érkezett nyár végéig
Az idei év első hét hónapjában dinamikusan, 8 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a Magyarországra érkező külföldi vendégek száma, míg a belföldi turizmusra kismértékű visszaesés jellemző, bár ez az év végéig még mérséklődni fog – mondta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója.
A kereskedelmi szálláshelyeken tavaly több mint 20 millió vendégéjszakát regisztráltak, amely az előző évhez képest 5 százalékos növekedés. A belföldi vendégéjszakák száma első alkalommal lépte át a 10 milliós határt – ismertette Maráczi Gábor.
Beszélt arról is, hogy 2010 óta a turizmusban a megújulásra, a szolgáltatások fejlesztésére fektették a hangsúlyt. A Magyar Turizmus Zrt. arra törekedett, hogy a szolgáltatókkal, az önkormányzatokkal, a turisztikai szervezetekkel bővítse a közös programok, promóciós lehetőségek körét, a turisztikai szervezetek minél több kapcsolódási lehetőséget kapjanak.
A következő év feladata lesz a kommunikáció megújítása, egyre nagyobb szerepet kapnak az elektronikus eszközök, online felületek, amit turizmusban az elmúlt években szerinte nem használtak ki kellő hatékonysággal. A társaságnál fejlesztés zajlik, amelynek során szeretnék a hangsúlyt áthelyezni az online felületekre, amelyek költséghatékonyabb megoldások, mint a hagyományos reklámhordozók – hangsúlyozta a marketingigazgató.
Hozzátette, hogy Magyar Turizmus Zrt. tavalyi költségvetése meghaladta 6,5 milliárd forintot, az idei évben is hasonló nagyságrendű összeggel számolnak.
Tama István, Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója arról számolt be, hogy a régióban évente átlagosan 2,5 millió körül alakul a vendégéjszakák száma, közel ennyire számítanak idén is. Jelenleg az elmúlt év azonos időszakához képest a külföldiek esetében 1,3 százalékos növekedés, míg a belföldi turistáknál 4 százalékos csökkenés tapasztalható a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében.
Tama István beszámolt arról, hogy előkészítik a térség turisztikai marketingtervét, amelynek végleges változatát ugyancsak november közepén publikálják. Az már most ismert, hogy a régióban elsősorban a gyógy- és wellness szolgáltatást, az ökoturizmust és a gasztronómiához kapcsolódó programokat kívánják erősíteni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.