MN: ugrott a légi mentők béremelése
Kimaradtak az egészségügyieknek járó béremelésből a légi mentők - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A napilap szerint a hazai légi mentésért felelős Magyar Légimentő Nonprofit Kft. több dolgozója felháborodott, és érthetetlennek tartják, hogy ők nem részesülnek a pluszpénzből, míg a földi mentést végző kollegáik megkapták a juttatást.
Augusztusban csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó kapta kézhez a béremelést. Az érintettek januárig visszamenőleg egy összegben kapták meg a pénzt, azóta pedig minden hónapban az emelt összegű fizetést folyósítják a számukra.
Nem csak a légi mentők maradtak ki a pluszjuttatásból, az első kormányzati döntés értelmében ilyenek voltak a háziorvosok és a védőnők, ők azonban nemrég megkapták a finanszírozásemelést - írja a napilap, hozzátéve, hogy semmit nem kapnak ugyanakkor azok a szakdolgozók, akik kevesebb mint három éve dolgoznak az egészségügyben, valamint azok az ápolók és orvosok is, akik olyan intézményben dolgoznak, amely állami tulajdonban van ugyan, de működtetését nem az állam, hanem magáncég végzi (ilyen az ózdi kórház).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.