2012. szeptember. 11. 20:22 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 11. 20:23 Gazdaság

Változtak az állami lakástámogatások szabályai

Több rendeletet módosított a kormány az otthonteremtéssel kapcsolatban, a jogszabályok a Magyar Közlöny keddi számában jelentek meg.

A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítása szerint aki szocpol támogatást vett igénybe, annak 10 évre, míg a fiatalok otthonteremtési támogatása esetén 5 évre kell az állam javára jelzálogjogot bejegyezni a lakásra; a bejegyzésről az a bank gondoskodik, amely a támogatást folyósította.

A fiatalok otthonteremtési támogatása abban tér el a szocpol támogatástól, hogy bővítésre és nagyobb lakásra történő cserére is felvehető, továbbá a támogatás a vételár 70 százalékáig terjedhet.

A módosítás részletesen leírja, hogy miképpen kell visszafizetni a szocpol támogatást - a rendelet szóhasználatában a kedvezményt - a kincstár számára, ha az említett 10, illetve 5 éven belül a lakást lebontják, eladják, harmadik személynek átengedik, illetve nem lakás céljára hasznosítják.

A közlönyben megjelent másik jogszabály a lakás-takarékpénztári törvény végrehajtási rendeletét módosítja. Ebben újraszabályozza azt a problémát, hogy egy személy egy évben csak egyszer juthat lakás-takarékpénztári állami támogatáshoz, függetlenül attól, hogy egy vagy több pénztárnál van szerződése.

Hasonlóan egy épületre csak egy szerződés alapján jár támogatás. Ennek elérése érdekében az általános szerződési feltételek kiegészülnek a következővel: a pénztári előtakarékoskodó hozzájárul igényjogosultságának - és a megtakarítás, valamint támogatás lakáscélú felhasználásának - ellenőrzéséhez szükséges adatai kezeléséhez.

 

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.