2012. szeptember. 06. 15:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 06. 21:52 Gazdaság

Elszaladt a forint Orbán bejelentése után, a BUX is zuhant

A délelőtti 284-285 forint után délután, fél 4 előtt nem sokkal már 288,77 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon azután, hogy nyilvánosságra került Orbán Viktor bejelentése az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban.

Az IMF-feltételeit megismerhettük, a lista hosszú, „ami nem érdeke Magyarországnak, ezen az áron, így nem” – ezt üzente facebookos videoüzenetében Orbán Viktor. Azt is elmondta: a kormányt  felhatalmazta a frakció, hogy alternatív tárgyalási javaslatot hozzanak létre.

A forint euróhoz viszonyított árfolyama néhány perc alatt meredeken zuhanni kezdett a bankközi devizapiacon, és csütörtök délután fél 4 előtt pár perccel egészen 289,57-ig esett. Reggel fél 9 előtt nem sokkal még 283 forint felett jegyezték az eurót, majd délelőtt némileg gyengült az árfolyam. 16 órakor is még jóval 288 forint felett járt az euró.

Nagyot gyengült csütörtök délután a forint a svájci frankkal szemben is: míg délelőtt 236,15 forint körül jegyezték a svájci frankot, Orbán bejelentése után már jóval 240 felett volt az árfolyam.

A forint árfolyama később korrigált, de már nem tért vissza a kora délutáni szintre. Este fél 6 után pár perccel 287,50-en jegyezték az eurót, és 238,52-n a svájci frankot.

A tőzsde is reagált: délután fél 3-ig még erősödött a BUX, délelőtt a szerdai záráshoz képest 1,12 század százalékos pluszban volt. 15 óra 35-kor már 0,85 század százalékos mínuszban volt az index, és a Mol, valamint a TVK kivételével valamennyi vezető papír veszített értékéből. Az OTP értéke 3840 közeléből 3700 közelébe, a Molé 16 700 forintról 16 500 forintra esett. A BUX korrigált később, és újra pluszban lendült: 110,01 pontos, 0,62 század százalékos emelkedéssel, 17 949,20 ponton zárt csütörtökön a magyar tőzsdeindex.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.