"A rezsiszolgáltatásokat nonprofittá kell tenni, és emiatt már érik egy újabb összecsapás Brüsszellel", mondta a kormányfő magyar nagykövetek előtt szerdán azt követően, hogy hosszan ekézte az Európai Uniót. A részletekbe Orbán Viktor, azon túl, hogy példaként említette az energia továbbítását, szétosztását és az azzal való kereskedést „legalább lakossági körben”, azonban nem ment bele. Így egyelőre nem tudni, hogy a kormányfő miként gondolja ráhúzni a nonprofit működés modelljét az energia-, és közműszektorra, ennek mi volna a célja – és pláne, az értelme.

Nonprofitnak azt a szervezetet vagy rendszert nevezzük, amelynek elsődleges célja nem a profittermelés, hanem valamilyen társadalmi szükséglet kielégítése. A nem profitorientált működésbe elvileg belefér az eleve veszteségesnek tervezett működés (ha a társasdalmi hasznosság miatt keletkező veszteséget valaki megfizeti). De piaci cégek esetében a nonprofit működés fából vaskarika. Olyan ágazatban pedig, ahol a rendszer mozgásban tartásához hosszú megtérülési idővel társuló nagyberuházásokon keresztül vezet az út, ez a megközelítés kizárt.

Ez elment vadászni…

Ha Orbán elképzelésének abszurditását még magyarázni kell, érdemes végiggondolni azt a folyamatábrát, ahogy a szektorban lévő szereplők egymáshoz viszonyulnak. Profitért dolgozik (termel és szállít gázt) a Gazprom. Tőle a szintén profitorientált erőművek vesznek gázt, amiből aztán villamos energiát termelnek. Az áramot szintén profitorientált kereskedő ad el a lakosságnak, valamint az ugyancsak profitorientált, nem lakossági felhasználóknak. Az energia szállításához  mindenki igénybe veszi azt a hálózatot, amit egy ugyancsak profitorientált cég üzemeltet. Ez a cég a vezeték karbantartásával időnként megbíz többségében hazai kis és középvállalkozásokat, melyek nyereségorientáltak, és a felújításánál úgyszintén profitorientált cég által gyártott transzformátort, kábelt és egyéb szerelvényt szerelnek be.

Nagykövetek előtt

MTI / Kovács Attila

Ezek a szereplők, illetve a mögötte álló tulajdonosok a pénzüket mind-mind azért fektetik be az adott üzletágba, mert úgy kalkulálnak, hogy hosszabb távon ez a tevékenység jövedelmezőbb lehet, mint a banki alapkamat. Ha ebből a sorból bármelyik kulcsszereplő nem képes az elvárt hozamot biztosítani, akkor leépíti, korlátozza a tevékenységét arra a szintre, ami még pénzügyileg fenntartható működést tesz lehetővé. De a zombivá válás nyilván nem az életcéljuk.

A költségeken a rendszer összetettségéből adódóan ugyan „mindig lehet faragni” (be lehet zárni például az ügyfélszolgálatokat, vagy a szolgáltató az első felszólítás után valóban kikapcsolhatja a gázt, fűtést, villanyt), de egy ponton túl a spórolás az infrastruktúra és a szolgáltatás túlságos leromlásához vezet. De meg is fordíthatjuk a kérdést: az energetikai társaságok miért vállalnák a befektetést és az azzal járó kockázatokat, ha eleve nem várható a költségek megtérülése és egy bizonyos haszon elérése?

Elvileg mindent lehet

A szolgáltatási árak kérdéséhez az is hozzátartozik, hogy főleg a lakossági árak fölött már most is az állam őrködik. De egyelőre még él az a megkötés, hogy a szolgáltatók az elismert költségeiket (és sok esetben a rögzített nyereségi rátát is) az árban érvényesítik. A lakossági szaktorban a rezsiköltségek közül az áram, a gáz, a távhő és víz szolgáltatási díja már most is a központi hatósági árszabályozás körébe tartozik. Hamarosan ide sorolhatjuk a kommunális hulladék kezelésének díját is. A távhő, a víz- és csatornadíjak, valamint a szemétdíj megállapítása a legutóbbi időkig önkormányzati hatáskörbe tartozott. A lakossági villany-, és gázár a kormányváltást követő első döntések között lett hatósági áras - egész pontosan az NFM az árakat több mint egy évre bafagyasztotta.

Amivel Orbán Viktor szerdán a nagykövetek elé állt, elsőre jól hangzik. Főként, mert elvileg mindent lehet, amit jogszabályokba tudnak foglalni. A nonprofit modell kialakításához két elméleti út vezethet. Az egyik, hogy a nonprofit termelést az árszabályozáson keresztül állítják be. A másik, hogy a cégek által megtermelt hasznot  a kormány adó formájában a társaságoktól elvonja. A gyakorlati megvalósításkor azonban mindkét esetben problémák jelentkeznének.

Az adóval elvont teljes profitot a nemzetközi magánjog a kisajátítás címszó alatt jegyzi, amit az Európai Unió sehol nem tűrne eli. Ha pedig az árszabályozáson keresztül vonna el a cégektől az állam, akkor a nullás éves eredmény a központi költségvetés bevételi oldalán is éreztetné hatását, hiszen ezek a cégek összességében több százmilliárd forintot fizetnek be a büdzsébe.

Mindennek tetejébe a "nonprofittá válás" a lakossági áram- és földgáz számlákon sem igen látszódna. A profitabilitás már így is alacsony. A politikai célokra kiaknázható drasztikus, 20-25 százalékos árcsökkentésnek legfeljebb csak töredéke van benne a rendszerben. A gázszektorban, a hálózatos szállítóknál például az eszközarányos tőkemegtérülési ráta a lakossági szegmensben csak 4,5 százalék. A piaci szegmensben sem több évi 8,75 százaléknál, miközben a három hónapos lekötésű kincstárjegyre közel 7 százalékot fizet a magyar állam.

Nonprofit lesz az MVM is

A miniszterelnök példáinál maradva a nonprofit működtetés terve az energiaszállítókra, elosztókra és szolgáltatókra vonatkoztatható. A szállítást az áramszektorban az MVM tulajdonában lévő Mavir, a gázszektorban a Mol cége, az FGSZ végzi. Az elosztók között pedig a regionális energiaszolgáltatók (ELMŰ-ÉMÁSZ, E.On, Tigáz stb.) cégei találhatók

Nem szabad a gazda

Túry Gergely

Ezzel kapcsolatban nagy kérdés, hogy ha a Mavirt is nonprofit működésre szorítanák, akkor állami vállalatként, hogyan tudna a korábbiakhoz hasonlóan osztalékot fizetni. Mert ha az MVM nyereségpotenciáját visszavágják, a cégre aggatott többletfeladatok (a negyedik mobilszolgáltatóban való részvételéből fakadó kötelezettségek, a gázpiaci szerepvállalás, a magyar-szlovák energiahálózatok összekötése vagy az új paksi atomerőmű építési projektjének a támogatása) is elmaradhatnak, mert nem lesz rájuk pénz. Ha pedig a jogszabályalkotás rugalmasságával mégis lehetővé tennék, hogy az MVM továbbra is profitorientált módon tartsa fenn a hálózatát, akkor a nem állami tulajdonú EDF, ELMŰ stb. cégektől milyen alapon várnák el, hogy az államnak "ingyen dolgozzon"?

A fő infrastruktúrák (Mavir, FGSZ) monopóliumként működnek, de ez nem azt jelenti, hogy akár e szereplők nonprofittá tétele is indokolható volna. Épp ellenkezőleg. Annak érdekében, hogy ehhez az infrastruktúrához (akárcsak az autópálya-, telefon- vagy internethasználathoz) a hozzájutást minden potenciális felhasználó számára biztosítani lehessen, az államnak az (lenne) a feladata, hogy az infratstruktúra fenntartásához és fejlesztéséhez méltányos profitot hagyjon a monopoltevékenységet folytató vállalatnál.

Orbán Viktor azt üzente

Ezek után az egyetlen kérdés az maradt, hogy miért üzente a miniszterelnök Brüsszelbe, hogy kivont karddal áll az újabb ütközet elébe. Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője ugyan közölte, hogy nyilatkozatokra nem reagálnak. Azt viszont elárulta, hogy nem tud arról, technikai, szakértői vagy politikai szinten bármiféle vita folyna Brüsszel és Budapest között ebben a kérdésben. Vagyis a lakosságnak szóló politikai blöffön túl aligha van a kijelentésnek különösebb értelme. A bizonytalanságot csak az kelti, hogy a miniszterelnök szájából hangzott el.