Gazdaság HVG 2012. augusztus. 08. 14:09

Egyéni nyugdíjszámlák: saját csapdájában az Orbán-kormány

Saját csapdájába esett az Orbán-kormány, amikor szóban és törvényben ígéretet tett az egyéni nyugdíjszámlák promt kialakítására. Az írott malaszt nem pótolja a gyakorlati intézkedéseket, és aligha hoz gyógyírt a becsapottak csalódottságára.

Kínos magyarázkodásra kényszerültek egy ártatlan újságírói kérdés kapcsán az Orbán-kormány nyugdíjszakértői és kommunikátorai. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékesei a Világgazdaság című napilap érdeklődésére először leszögezték, hogy a nyugdíjrendszer nem változik, egyelőre úgy jó, ahogy van, azaz maradnak a jelenlegi nyugdíj-jogosultsági és -kiszámítási szabályok. Ebből egyenesen adódott a következtetés, hogy semmi sem lesz a sokszor – szóban és jogszabályokban is – megígért egyéni nyugdíjszámlákból. Ezt követően kormányzati oldalról érkezett a beismerés, hogy valóban letettek a Fidesz régóta dédelgetett álmáról, aztán jött a cáfolat is, miszerint már törvényben gondoskodtak az egyéni számlák kialakításáról. Vagyis kiderült, hogy az illetékesek vagy ködösítenek, vagy maguk sem tudják, hányadán állnak a nyugdíjrendszer átláthatóságát szimbolizáló elemmel.

Arról, hogy nyugdíjügyben mit lehet tudni és mit nem, az e heti HVG-ben olvashatnak részletesen.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?